Jövőképet nyújtanak az Avason élőknek

2014-04-14

A munkaterület átadásával megkezdődött a szociális célú város-rehabilitációs mintaprojekt kivitelezése az Avas városrészben. A projekt keretében lakhatási, lakókörnyezeti és közösségi fejlesztések egyaránt megvalósulnak.

A „Szociális célú város-rehabilitáció Miskolc Avas-dél akcióterületen” című projekt megvalósítása a „Közösségi ház felújítása” projektelem munkaterületének átadásával március 31-én hivatalosan is megkezdődött. A további projektelemek – például épületenergetikai felújítások, környezetrendezés, szabadidőpark kialakítása stb. – kiviteli munkáinak megkezdése áprilisban várható. A projekt teljes körű befejezésének határideje pedig 2015. június 30.

Az Avas városrészben megvalósuló, több elemből álló mintaprojekt alapvető célja jövőkép nyújtása a lakótelepen élőknek. A programban ezért szerepel a lakás, illetve a lakókörnyezet feltételeinek javítása, a lakásfenntartási költségek csökkentése, valamint a közösségi kohézió erősítése, ehhez kapcsolódóan a mentális problémák csökkentése.

Az akcióterületen a fejlesztések tartalmazzák a Szilvás u. 1-7. sz. alatti 60 lakásos társasház energiakorszerűsítési felújítását, a Szilvás u. 15. sz. alatti épület 15 lakásának felújítását a panelprogram mintájára, illetve a lakóházak környezetének rendezését a Green City alapelvekkel összhangban. Szintén fejlesztési elem egy szabadidőpark kialakítása az Avas és az Egyetemváros közötti területen, közösségi tér kialakítása a Szentgyörgy u. 42-44. sz. alatt található helyiségekben, valamint közösségi funkciók megvalósítása. Utóbbi elem tartalmazza a közösségszervező tevékenységet, képzést és foglalkozásokat a 10-21 év közötti fiatalok számára, és támogatási alap létesítését a civil szervezetek számára a közösségi összetartás erősítésére és a mentális problémák kezelésére.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Szociális célú város-rehabilitáció Miskolc Avas-dél akcióterületen” projekt elszámolható összköltsége 100 százalékos támogatás mellett 399.994.175 forint. A támogatás az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A projektet Miskolc MJV Önkormányzata konzorciumban valósítja meg a Szilvás u. 1-7. sz. és a Szilvás u. 15-21. sz. társasházakkal, valamint a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel. A Miskolc Önkormányzatára eső támogatás értéke 171,2 millió forint, a konzorciumi partnerekre eső támogatás 228,8 millió Ft.

(Forrás: www.minap.hu)